Fekete Borpince Merlot Válogatás 2016

Fekete Borpince Merlot Válogatás 2016

Megjelenésben közepes színintenzitású vörös színárnyalatú bor, a peremén enyhén téglavörös reflex. A bor a pohárban forgatva kissé lassú mozgású, a pohár falán hamar kirajzolódnak a glicerin lecsorgások hatására a templom ablakok. Illatában komplex piros bogyós gyümölcsösség, meggy és cseresznye, melyet csipkebogyó kisér. Biztos, hogy kapott hordós érlelést, a gyümölcsös jegyeket…
Holdvölgy Vision 2017

Holdvölgy Vision 2017

Ismét egy mádi bor. A véletlen hozta így, ugyanis Oláh Zoli barátomtól kaptam egy palack Höldvölgy Vision 2017-et, én pedig nem tartogattam sokáig, fel is pattintottam a palackot. A 26 hektáros birtok válogatása Furmint, Hárslevelű és Kabar házasításából áll. Készítése során a szüretet követően acéltartályban történt az erjesztés, míg az…
Szent Tamás MÁD Furmint 2016

Szent Tamás MÁD Furmint 2016

A mádi Szent Tamás Pincészet település szintű alap Furmintját kóstoltam a 2016-os évjáratból. Aktualitása az, hogy a 2020-as Mundus Vini nemzetközi borversenyen Magyarország legjobb fehérborának választották és Best of Show díjjal jutalmazták. A Szent Tamás Pincészet a MÁD borokkal hatalmas utat járt be. 2011-ben megszületett az első település szintű bor,…
Pátzay Prémium Pinot Noir Rozé 2019

Pátzay Prémium Pinot Noir Rozé 2019 – Az ország legjobb rozéja

A hétvégi grillezéshez és piknikhez egy igazi tavaszi, nyári bort választottam, méghozzá a Pátzay Prémium Pinot Noir Rozét 2019-et. A pincészet Badacsony új csúcstechnológiás borászata, mely 17 hektár saját területtel rendelkezik, illetve a régióban integrátori szerepet tölt be. Főborászuk Zsurki Sándor filozófiája: “harmónia, elegancia, tisztaság”. Az Észak-Balaton fő fajtáival dolgozó…
Yealands Sauvignon Blanc 2019

Új-Zéland: Peter Yealands Winery

Itt a spárga szezon, jöhetnek az Új-Zélandi Sauvignon Blancok, mondjuk a “legzöldebb” Új-Zélandi borászattól, a Peter Yealands Winerytől. Földrajzi elhelyezkedés és terroir A pincészet Új-Zéland déli szigetének észak-keleti csücskében található, Blenheimtől délre, Seddon kis település körül helyezkednek el a szőlőültetvények. A megszokottól eltérően nem kifejezetten sík területen, inkább dombos vidéken,…